

Nem most készült, de gyorsan kellett "valami", ezért idő hiányában a régiek közül rá esett a választás és legalább ennek apropóján le is lett fényképezve.
2012. február 21., kedd
Bejegyezte: bemese dátum: 19:28 5 megjegyzés
2012. február 8., szerda
2012. február 1., szerda
The Neverending Story...Cobalt


Ázsiai gyöngyökből készült, mert akkor még sehol sem találtam ilyen színű kását jó minőségben, utána rögtön lett! Ahogy elkezdtem horgolni és mutattam Melindának, azt mondta ne folytassam, mert nem lesz jó. Bár nekem se tetszett, amit láttam, nem hagytam magamat lebeszélni mondván én aztán biztos meghorgolom, ha a fene fenét eszik is, ha már jó pár órán keresztül 5-6 méternyi kását válogatva felszedtem és nem mondom, hogy túlságosan élveztem! Aztán, ahogy haladtam előre egyre jobban kezdtem megbékélni vele, mert ezek az egyenetlenségek rusztikus hatást kölcsönöztek neki és nekem pont a rusztikussága jött be nagyon!:)Ezenkívül a színe is nagyon tetszik, ahogy Melindával hívjuk "veszett kék", Melindát a hideg is kirázza tőle, mégis mindenkinek megakad rajta a szeme!:)
A képeken nem sikerült előcsalogatni veszett kékségét, a valóságban sokkal sötétebb és "veszettebb"!:)))
Bejegyezte: bemese dátum: 17:12 11 megjegyzés
2012. január 27., péntek
Lila kisvirágos


Ildikó tanár néninek ajándékba készült sok szeretettel, aki nagyon megszerettette Eszterkével a kosárlabdát. Reménykedtem, hogy elég egyszerű lesz, most már tudom, hogy eltaláltam és tetszik!:)
Bejegyezte: bemese dátum: 14:38 5 megjegyzés
2012. január 16., hétfő
Jasmine gyűrű




Jasmine, ő sem mai darab, akik ismernek bizonyára láthatták az ujjamon. Nem került fel ide, pedig kivételesen őt próbáltam megörökíteni az utókor számára :)), de sehogy nem sikerült...No, nem azt mondom, hogy most élethű, de talán felismerhető...
Minta: Hanaa, merci beaucoup!:)
Bejegyezte: bemese dátum: 20:13 10 megjegyzés
2012. január 1., vasárnap
B.Ú.É.K!
a csíkszeredai Role együttessel:
http://www.role.hu/
Bejegyezte: bemese dátum: 5:32 9 megjegyzés
2011. december 24., szombat
Kegyelmekben gazdag, szeretetteljes karácsonyt mindenkinek!
Crăciun fericit!
Merry X-mas and Happy New Year!!!
Frohe Weinachten und ein Glückliches Neujahr!!!
Felices Navidades y un Prospero Ano Nuevo!!!
Joyeux Noël!
Bejegyezte: bemese dátum: 4:05 10 megjegyzés
2011. december 21., szerda
Egy kis történelem...
Más tollából, idemásolva:
"Bayer Zsolt: Gyergyóalfalu
„Azért, mert román g…i azért.” A Facebookon olvasható a fenti mondat, egy bizonyos István Jeromos Tóth írta oda, mégpedig azért, mert az X faktor című műsorban Baricz Gergő jutott tovább a párbajban Kovács Vera helyett.
A kérdés pedig feltevődött, hogy akkor miért Gergő, s miért nem Vera, mire István Jeromos Tóth megtalálta a választ: „Azért, mert román g…i azért.”
Baricz Gergő Erdélyből jött a műsorba, Gyergyóalfaluból.
Gyergyóalfalu templomának kapuján olvasható egy évszám: 1213. Ha másból nem, ebből azért sejthetjük, hogy Gyergyóalfalu nem éppen fiatal település. Aztán itt van ez az affér a János Zsigmonddal is, ugye. Arra gondolok, amikor az unitárius hitre tért János Zsigmond fejedelem eldöntötte, hogy ő bizony áttéríti Csíkszék, Gyergyószék és Kászonszék népét is az új vallásra.
1567 pünkösd szombat volt, amikor János Zsigmond fejedelem óriási had élén megérkezett Csíkba. Könnyűnek ígérkezett a térítés, ekkora haddal, csak hát a fejedelem nem számolt a gyergyóalfalui plébánossal, István atyával. Rosszul tette. Mert István atya mozgósította a falu s Csík katolikus népét, akik ellene álltak János Zsigmondnak, s a Tolvajos-tetőn megfutamították az erőszakos térítőt. A csata alatt a csíksomlyói kegytemplomban imádkoztak az asszonyok és a gyermekek Babba Mária előtt, s kérték a Szűzanya segedelmét. A Szűzanya segített, Csík katolikus maradt, s e győzelem emlékezetére tartják mai napig a csíksomlyói búcsút. (Persze az unitáriusok szerint mindez csak legenda – de ha legenda, hát legenda. Annyi baj legyen…)
Amúgy ha valaki elvetődik Gyergyóalfaluba, ne mulassza el megtekinteni a templomot, s a templomkertben azt a zászlótalapzatot, amelyet 1942-ben állíttattak a faluból Budapestre származottak. A talapzat felirata így szól:
„Ember vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad.”
No, mindezt csak azért mesélem, hogy legyen némi fogalmuk, honnan is jött mihozzánk ez a Gergő gyerek, ez a „román g…i.”
Onnan jött. Gyergyószékből. Onnan jött, s hozott magával valami ottani tisztaságot s levegőt, s hozta nyelvünk romlatlanságát. Mikor egy kérdésre válaszolva azt mondta, „nagyon örülök, hogy eljuttam idáig”, megint megmelegedett a szívem. Mert hát így mondják arrafelé, hogy „eljuttam”, s nem pedig eljutottam… De ez is mellékes. Ez is csak az élet s a megmaradás…
Néztem, hallgattam Baricz Gergőt, ezt a legkisebb királyfit, s eszembe jutott minden erdélyi utam. A sok megköszönhetetlen, meghálálhatatlan mindenség, amit ott kaptam, őközöttük. S persze eszembe jutottak az onnan való írók, művészek: Mikes Kelemen, Dsida Jenő, Áprily Lajos, Nyírő József, Tamási Áron, Benedek Elek, Bodor Ádám, Ady Endre, Jékely Zoltán, Kányádi Sándor, Sütő András, Lászlóffy Aladár, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos, Tompa László, Wass Albert, Páskándi Géza, Szervátiusz Tibor, Kós Károly. S a Bólyai testvérek. Apáczai Csere János s a Házsongárd halhatatlanjai…
„A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.
Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.
Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.
De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.
S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,
akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.”
S eszembe jutott a román jégkorong-válogatott, amely magyar nemzetiségű srácokból áll, s akik a minap Csíkszeredában a magyar válogatott elleni mérkőzésen elénekelték a magyar Himnuszt. Aztán elverték a magyar válogatottat négy egyre. Tánczos Barna, a Román Jégkorong-szövetség elnöke pedig ezt mondta, mikor kitört a botrány: „Senki sem tehet róla, hogy Csíkszeredában a magyar Himnuszt éneklik szívesebben.”
S az is eszembe jutott, hogy mennyivel élhetőbb hely lenne ez a maradék ország, ha mind itt lennének az erdélyiek, s mind nem lennének itt az István Jeromos Tóthok. Mert őmiattuk olyan elviselhetetlen sokszor a létezés errefelé. Úgyhogy: Isten hozott Baricz Gergő. Bocsáss meg nekünk…"
Bayer Zsolt, magyarhirlap.hu
Bejegyezte: bemese dátum: 16:22 3 megjegyzés
2011. december 20., kedd
Baricz Gergő, akiben igenis megvan az X faktor!!!
Még hogy nincs hangja és élvezhetetlen, ha behunyod a szemed és nem látod, amit csinál!! Jelentem, hogy csukott szemmel csorognak a könnyeim, a lelkem szárnyal az Ő hangjával együtt...
Bejegyezte: bemese dátum: 19:05 4 megjegyzés
2011. december 9., péntek
És megint gyűrű...



Ez volt előbb kész, de eddig nem sikerült lefényképezni, most is csak azért "erőltettem" meg magam, hogy végre legyen valami mozgás a blogban!
Bejegyezte: bemese dátum: 21:30 8 megjegyzés
2011. november 7., hétfő
2011. november 2., szerda
... és gyűrű.



Ezzel a gyűrűvel egészült ki a szett, tudom a gyűrű színes kásái nem teljesen az a színárnyalat mint a delica, de elmegy együtt, sajnos ennél találóbbat nem találtam!:(
Minta: Claudia, thank you!:)
Bejegyezte: bemese dátum: 17:46 9 megjegyzés
2011. október 31., hétfő
"Viktória egészsége"
"Ez most nem játék.
Segítségre van szükség. Mégpedig egy kicsi lánynak és családjának. Viktória nagyon beteg, epilepsziás, és kezelésekre kéne járniuk messze a lakóhelyüktől. Képtelenek finanszírozni. A szülők a kollégáim. István és Andrea. Nyitottam egy másik blogot
"Viktória egészsége"
címmel, és Zelnice ötletét alkalmaztam. Miszerint mindenki felajánlhat bármit amit gondol. Kötős, horgolós, gyöngyös, keresztszemes, szalvétás, patcworkös, vagy legyen az bármilyen tevékenységhez köthető. De lehet akár egy könyv is. Lényege, hogy felteszem a blogra és meg lehet venni. Licitálni lehet a felajánlott cuccokra.
Fontos, hogy többféleképp segíthettek. Felajánlással is és vásárlással is. De ha nincs mit felajánlani vagy nem tetszik semmi, akkor az is elég ha megosztjátok a blogotokon vagy Facebookon.
Fizetni átutalással vagy rózsaszín csekkel lehet, emailben adok meg bankszámlaszámot ami az apukájé.
Nem szeretem a mindenfelé keringő segítségkérő leveleket amik többnyire kamuk és évek óta terjengenek. Azt gondolom, hogy ez nem egy egyszerű segítség kérés. És mivel összetett, így a vásárlók sem járnak rosszul. 
Kérlek titeket, amire van lehetőségetek, tegyétek meg ezért a pici lányért!"
Forrás: http://kriszti-maci.blogspot.com/2011/10/ez-most-nem-jatek.html
Bejegyezte: bemese dátum: 17:12 0 megjegyzés
Virágzó bogyóhoz fülbevaló...



Ilyen fülbevalót képzeltem a virágzó bogyóm mellé, és készül a gyűrű is!:)
Minta: Jennifer VanBenschoten, thank you!:)
Bejegyezte: bemese dátum: 16:12 4 megjegyzés
2011. október 27., csütörtök
Virágzó bogyó!!!:))



...és amikor megcsillannak a napocska sugarai rajta
Most már nekem is van!:) Nem kevés munka és a delica-t is "eszi" rendesen, de a végeredmény kárpótol mindenért szerintem. A sok munka ellenére nagyon szerettem fűzni és már van elképzelésem arról is, hogy milyen legyen a kiegészítő fülbevaló és gyűrű is, éppen legyen megfelelő gyöngyöm hozzá.
Minta: Carol Dean Sharpe. Carol, thank you!:)
Bejegyezte: bemese dátum: 16:29 12 megjegyzés
2011. október 25., kedd
Újabb elmaradás!



Ez is bizony pár éve vár a sorára...!:(( Akkoriban úgy gondoltam, hogy dukál mellé nyakék és fülbevaló is, azaz ma is így gondolom, de ma már reálisabban látom az esélyeit... Ha mégis lesz, akkor talán nem várok évekig a megörökítésével!!
Bejegyezte: bemese dátum: 18:41 8 megjegyzés
2011. október 18., kedd
Jeges La Vision



És hogy mennyire látomás??? Elég realisztikus, az éjszaka -12 °C volt Csíkszeredában!:((( Nem vártam!!!
Minta: Ajne, nagyon köszönöm!
Bejegyezte: bemese dátum: 18:42 10 megjegyzés
2011. október 16., vasárnap
2011. október 13., csütörtök
Piroska



Harmadik felvonás: Piroska, és mééég lesz!:)) Ő a kicsi lányom kedvence, amikor meglátta azt mondta, hogy az eddigiek közül ez tetszik Neki a legjobban és, hogy majd készítek-e Neki is egy ugyanilyet?! Nem kérdés, hogy az ővé lett, de megengedte, hogy néha én is viselhessem, mert majdnem ugyanakkora a csuklónk mérete!:)
Bejegyezte: bemese dátum: 16:43 11 megjegyzés
2011. október 11., kedd
Tulipán



Nem most készült, legalább két éve...és nem tudom, hogy miért nem került fel eddig?! Megfeledkeztem róla, pedig egyszerűsége ellenére vagy pont annak dacára nagyon szeretem, nem is adtam senkinek!!:) Miért tulipán? Én látom...!:))
Bejegyezte: bemese dátum: 9:48 5 megjegyzés
2011. szeptember 4., vasárnap
Flora és Flórácska
Mielőtt még teljesen unalmassá válnának a bejegyzéseim a sok ferde horgolásos témával-mert van még, és lesz is!!:)- gondoltam feltöltöm Flora-t és Flórácskát, bár nincs kész, még nem tudom, hogy milyen legyen a végleges formája, várom, hogy "megálmodjam".:) Nekem nagyon tetszik, nem is gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog ez a színösszeállítás, de egyáltalán nem bánom, hogy egyre jobban "színesedem".:)Ezt a fülbevalót hoztam össze, ő lett Flórácska.:)
Minta:Perle4u. Vielen Dank Simone!:)
Bejegyezte: bemese dátum: 16:07 9 megjegyzés
2011. szeptember 2., péntek
Első horgolt olajbogyóm!!!:)
Hazaértünk a nyaralásból, két csodálatos hetet töltöttünk Marosfőn, tekeregtünk a környéken és szinte minden nap a dánfalvi strandon "szenvedtünk" festői környezetben, friss, tiszta levegőn és nem utolsósorban fürödtünk a strand 18 °C-os ásványi anyagokban gazdag termálvizében. Aki nem hallott még róla melegen ajánlom figyelmébe, részletesebben itt olvasható róla. Szóval ez volt a hallgatásom oka. A nyaralás alatt semmit nem fűztem, de előtte elkészült ez-az, amit nem sikerült fényképezni, igyekszem közelebbről feltölteni az elmaradásokat, addig is mutatom az utóbbi idő legnagyobb sikerélményét...!!!:)
Bejegyezte: bemese dátum: 15:26 6 megjegyzés
2011. augusztus 12., péntek
Nyár van, nyár...??
Nikola Parov - Mihályi Gábor: Nyár van, nyár.
Magyar Állami Népi Együttes: Naplegenda
Bejegyezte: bemese dátum: 6:46 3 megjegyzés
2011. augusztus 10., szerda
Az egyik "testvérke": Lilla :)
Mindinkább rájövök, hogy egyre rosszabban megy a fényképezés!:(( A gyűrűt például egyáltalán nem sikerül úgy lencsevégre kapni, hogy a valódi képet mutassa, pedig olyan kis helyes!:) Képzeljetek el egy szép szabályos, kerek gyűrűt, aminek a közepén szépen kirajzolódik egy csillag(talán?) alakja! Remélem azért valamennyire látható... Ja, és készült még egy ugyanilyen karkötő csak szélesebb, arra még nem varrtam fel a kapcsot, de amint kész lesz mutatom.
Bejegyezte: bemese dátum: 15:53 11 megjegyzés













